Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a340

2013.04.10

A340 

Airbus A340 hosszútávú, négyhajtóműves utasszállító repülőgépekből álló repülőgépcsalád, amelyet az európai Airbus konzorcium gyárt. Az utasférőhelyek száma típustól függően 261 és 380 fő, hatótávolsága 13 700 és 16 700

 km között mozog. Hasonló konstrukciójú, mint a nála kisebb A330-as család. Az első A340-es típusok törzsének struktúrája az A330-ashoz hasonlít, a két típus szárnya pedig ugyanaz. A későbbi, nagyobb modellek már meghosszabított törzzsel és szárnnyal készülnek.[3]

Fejlesztése [szerkesztés]

Az Olympic Airlines A340–300 repülőgépe. Jól látható a törzs alján, a szárnyak között elhelyezett héjszerkezet, mely a kezdeti légáramlási problémákat orvosolta

Az első tanulmányok 1981-ben készültek (TA11) néven, melyet az Air International novemberi száma mutatott be. Az A320 (SA 9) és A330 (TA9) első rajzai is szerepeltek a magazin ezen számában.[4][5][6][7]

Az A340 projekt 1987-ben indult. Célja egy nagy hatótávolságú kiegészítő repülőgép tervezése volt a rövid hatótávolságú A320 és a közepes hatótávolságúA300 mellé. A projekt indítását több tényező is motiválta. A kéthajtóműves Airbus repülőgépek ugyanis hátrányban voltak a Boeing nagy repülőgépeivel (pl. Boeing 747) szemben, mert az akkor érvényes szabályozás szerint minden kéthajtóműves gépnek olyan repülési útvonalat kellett követnie, hogy baj esetén legfeljebb 60 percen belül el tudjon érni egy leszállásra alkalmas repülőteret. Ez lehetetlenné tette, hogy olyan útvonalon használják őket, melyek óceánok felett vezetnek. További tényező volt az 1970-es évek elején nagy számban rendszeresített DC–10 és L1011 repülőgépek fokozatos elöregedése, melyek felváltására a légitársaságok már keresték a lehetséges utódokat.

Az A340 és az A330 tervezése egyszerre történt. Ugyanazt a törzset és szárnyat kapták, de az A320 számára kifejlesztett avionikai berendezések nagy részét is megkapták, valamint a szerkezet egy része kompozit anyagokból készült. Mindkét modell első prototípusát ugyanazon a gyártósoron építették.

A repülőgéphez eredetileg az International Aero Engines új fejlesztésű hajtóműveit kívánták felhasználni, azonban a hajtómű gyártója idő előtt leállította a fejlesztést és a hajtómű sohasem készült el. Emiatt a CFM International által fejlesztett CFM56–5C4 - eredetileg alternatív - hajtómű lett a repülőgép kizárólagos erőforrása. Az újabb A340–500 és –600 modellek Rolls–Royce Trent 500 típusú hajtóművel készülnek.

Az A340 1991. október 25-én hajtotta végre szűzrepülését. A berepülések során felfedezték, hogy a szárnyak nem elég erősek ahhoz, hogy a külső hajtóművek körüli légáramlást elviseljék. Utazósebesség körül a szárnyak rázkódtak és meghajlottak. A megoldást egy - a teknősbékák páncéljának lapos részéhez hasonlító - dudor alakú merev héjszerkezet kifejlesztése jelentette, amely a törzs alatt, a két szárny között található. Ez a szerkezet korrigálta a légáramlási problémákat. A módosított A340 1993-ban lépett szolgálatba, első üzemeltetői a Lufthansa és az Air France voltak.

Jellemzői [szerkesztés]

Az A340 műszakilag igen magas színvonalú. A kormányszerkezetet a pilóták nem közvetlenül kábelek segítségével, hanem elektronikus kormányvezérlő (ún. fly-by-wire) rendszeren keresztül mozgatják. A pilóta ilyenkor a kormány segítségével egy elektronikus parancsot ad ki, a tényleges beavatkozást pedig egy hidraulikus szerkezet végzi el. Éppen ezért a pilóták nem hagyományos szarvkormányt használnak, hanem egy kis botkormányt, mely a kezük ügyében, tőlük oldalra helyezkedik el. A pilótafülke nagyon hasonlít az A320 pilótafülkéjéhez. A pilóták besorolása az A340 és A330 típusok esetében azonos, ez – és a hasonló pilótafülke – lehetővé teszi, hogy ugyanaz a pilóta minimális átképzés után vezethesse az A320/A330/A340 típusokat. Ez komoly költségcsökkentő tényező azoknál a légitársaságoknál, ahol mind a három típuscsaládot szolgálatban tartják. Az információk kijelzése nem analóg műszereken, hanem elektronikus kijelzőkön történik (katódsugárcsöves a korai példányokon, LCD a későbbieken). A repülési terminológiában ezt glass cockpit néven emlegetik. A gép sok eleme kompozit anyagokat tartalmaz.

Típusváltozatok [szerkesztés]

A340 pilótafülke

Az A340-es család négy típusból áll, amelyet két különböző évben mutattak be. Az A340–200-as és –300-as 1987-ben mutatkozott be a nagyközönségnek és 1993-ban állt szolgálatba. Az A340-500-as és 600-as repülőgépek 1997-ben jelentek meg, a légitársaságok 2002 óta repülhetnek velük. Valamennyi alváltozat rendelhető egyedi kialakítással is. Ezeknek a tervezésével és építésével az Airbus vállalat külön részlege foglalkozik.

A340–200 [szerkesztés]

Qatar Airways Airbus A340–200 repülőgépe

Az első változata volt a típuscsaládnak. A törzse ennek a legrövidebb, a szárny fesztávolsága ellenben nagyobb, mint a törzs hossza. Szolgálatba állításakor ez volt az egyik legnagyobb hatótávolsággal rendelkező utasszállító repülőgép a maga 13 800 km-es hatótávolságával. Lehetővé tette az addigiaknál lényegesen hosszabb útvonalú járatok indítását. Három osztályon összesen 261 utast szállíthat. Erőforrása négy darab CFMI CFM56–5C4 hajtómű.

Készült egy speciális változat Brunei szultánja számára, aki még nagyobb - 8000 mérföldes (kb. 14 820 km) - hatótávolságot igényelt. Ennek megfelelően az egyedi változat 15 000 km-es távolságra kapott repülési engedélyt. A repülőgép típusszáma A340–8000 lett. Később az alapváltozat több példánya továbbfejlesztésen esett át és azok 8000 mérföldre, azaz 14 820 km-re szóló engedélyt kaptak. Típusszámuk A340–213X lett.

A légitársaságoknál nem volt népszerű, aminek több oka is volt: a nagy szárny fesztávolság, a rövid törzs és a négy hajtómű miatt túl nehéz lett, a kis üléskapacitás miatt nem volt gazdaságos a működtetése. Népszerűtlenségéhez hozzájárult az időközben továbbfejlesztett A340-300 is. Összesen 28 darab került leszállításra. Néhány példány épült katonai ill. egyedi célokra. Már nincs gyártásban.

A340–300 [szerkesztés]

Kuwait Airways légitársaság egyik Airbus A340–300 repülőgépe felszállás közben

Az A340–300 295 utast képes szállítani három osztályon, legfeljebb 12 400 km-re. 1991-ben repült először és 1993-ban lépett szolgálatba a Lufthansa és az Air France flottájában. Ugyanaz a hajtóműve, mint az A340–200 típusnak. Két közvetlen vetélytársa a Boeing 777–200ER és a McDonnell-Douglas MD–11, melyet már nem gyártanak.

Az A340–313X az alapmodell nehezebb változata, a Singapore Airlines állította szolgálatba először, bár ők ma már nem használják.

A legutolsó változat az A340–313E. A South African Airways légitársaság állította először szolgálatba 2003-ban. 276,5 tonna a megengedett legnagyobb felszálló tömege, hatótávolsága 13 300 és 13 700 km között mozog. Az eredeti hajtómű erősebb változatát (CFM56–5C4) használja. A legnagyobb felhasználója a Lufthansa, mely 30 darabot üzemeltet belőle.

Az A340–300-ból összesen 217 darabot szállítottak le, az utolsót 2008-ban. Ma már nincs gyártásban.

A340–500 [szerkesztés]

Etihad Airways Airbus A340–500

Az Airbus A340–500 volt bevezetésekor a legnagyobb hatótávolságú utasszállító repülőgép és az is maradt egészen a Boeing 777–200LR szolgálatba állításáig. 2002. február 11-én repült a prototípusa először, majd 2002. decemberében megkapta a repülési engedélyeket is. Az első rendszeresítője az Emirates Airline volt.

A repülőgép 313 utast szállíthat 3 osztályos elrendezésben, legfeljebb 16 020 km-es távolságra. Összehasonlítva az A340–300 modellel szembetűnő a 4,3 m-rel hosszabb törzs, a nagyobb szárnyfelület és a nagyban megnövelt üzemanyag kapacitás. Beépített kamerák találhatóak a törzs különböző részein, melyek a gurulás során hasznosak. Új Rolls–Royce Trent 553 típusú hajtóműveket kapott.

Összesen 36 darab A340–500 repülőgépet rendelt 7 légitársaság és 4 kormányzati vásárló. Ebből 31 darab került eddig leszállításra.

Képes arra, hogy olyan hosszú útvonalakon repüljön leszállás nélkül mint London–Perth, bár a visszautat rendszerint ellenszélben kell megtennie, ezért le kell szállnia valahol tankolni.[8] A Singapore Airlines több hosszú útvonalon üzemelteti az A340–500 flotta gépeit.[9] A Thai Airways a Bankok–Los Angeles/New York útvonalakon üzemeltette járatait, majd a megemelkedett üzemanyagárak miatt 2008. június 1-jével leállította őket. Eredetileg a teljes A340–500 flottájuktól meg akartak válni, de az alacsony használt árak miatt az eladási ajánlatot visszavonták. Egyelőre a gépeik rövidebb útvonalakon üzemelnek, eladásukról még nem tettek le.[10]

Az A340–500HGW változat 2006. október 13-én repült először. Megerősített szerkezete van, így nagyobb lehet a maximális felszálló tömege. Hatótávolsága 16 700 km, az alapváltozathoz képest még hosszabb útvonalakon üzemelhetnek. Összesen négy darab Rolls-Royce Trent 556 hajtómű az erőforrása.

Az első változatot a Thai Airways állította üzembe 2007. április 11-én.[11] A Kingfisher Airlines és az Arik Air hosszú útvonalakon szeretné üzembe helyezni flottáját.[12][13]

Az A340–500 legnagyobb felhasználója az Emirates Airline összesen 10 darab repülőgéppel.

A340–600 [szerkesztés]

Virgin Atlantic A340–600 repülőgépe felszállás közben alulnézetből fotózva. A gép még nem zárta be futóműveit teljesen.

Az A340–600 repülőgépet eredetileg a Boeing 747 leváltására tervezték. Összesen 380 utast szállíthat 3 osztályos konfigurációban, 13 900 km-es távolságra. A Boeing 747-el összehasonlítva az utasszállító kapacitása hasonló, ugyanakkor 25%-kal nagyobb a teherszállító képessége, míg az üzemeltetési költsége jóval kisebb annál. 2001. április 23-án repült először. A Virgin Atlantic Airways állította először szolgálatba 2002. augusztusában.

Az A340–300 bázisán fejlesztették ki. Hossza több, mint 10 méterrel nagyobb annál, így a leghosszabb törzsű utasszállító repülőgép jelenleg. A várhatóan 2010-ben megjelenő Boeing 747–8 Intercontinental fogja majd felülmúlni. Négy Rolls-Royce Trent 556 hajtómű az erőforrása. A futóműve megerősített az A340–300-hoz képest sokkal nagyobb felszálló tömege miatt. A nagyobb teherszállító tömeg kiegyensúlyozatlanná tette a repülőgépet, emiatt az Airbus azt ajánlotta a légitársaságoknak, hogy csökkentsék a szállított teher tömegét. Az érintett társaságok kártérítés igénylését vették fontolóra.[14]

Az A340–600HGW az eredeti A340–600 megerősített változata. Az erősebb szerkezet lehetővé teszi, hogy több üzemanyagot szállítson és hosszabb útvonalon repüljön. A megengedett legnagyobb felszálló tömege ezért 380 tonna, hatótávolsága 14 600 km. Nagyobb tolóerejű Rolls-Royce Trent 560 hajtóműveket kapott. 2005. november 18-án repült először.[15] Repülési engedélyét 2006. április 14-én kapta meg.[16]

Az Emirates Airline összesen 8 példányt rendelt belőle,[17] de elhalasztotta a vásárlást és végül törölte a rendelést. A Qatar Airways 2006 szeptemberében vette át első gépét.[18]Az első példány átvétele után azonban a többi gépre szóló vásárlási opcióját nem vette igénybe.[19]

Az A340 eladásai a Boeing 777 család (777–200ER és különösen a 777–300ER) bejelentésével egyidejűleg meredek csökkenésnek indultak. Ennek oka az, hogy a Boeing 777GE90 hajtóművei ugyan nagyobbak és több tüzelőanyagot fogyasztanak, mint a Rolls-Royce Trent 500, de kettő elég belőlük. Ezért aztán a Boeing 777 üzemanyag igénye jóval kisebb, mint a négy hajtóműves a A340-é. Válaszul az Airbus bejelentette az A340E (Enhanced) típust. Az új altípus a Rolls-Royce Trent 1500 hajtóműveknek köszönhetően a Boeing 777-hez hasonló fogyasztással fog rendelkezni.[20] Összesen 127 darab A340E építését tervezik 2016-ig, majd ezután leállnak az A340 típuscsalád gyártásával.[21]

A 2008 közepén bekövetkezett üzemanyag ár növekedés hatására több légitársaság lerövidítette hosszú járatait. A Thai Airways például törölte a Bankok–New York járatát. A Bankok–Los Angeles útvonalon pedig egy leszállást iktattak be Osakában. A probléma az, hogy a hosszú útvonalakra a repülőgépeknek teljesen feltöltött üzemanyag tartályokkal kell elindulniuk, emiatt a repülés egy része alatt sok üzemanyagot használnak fel arra, hogy magát az üzemanyagot magával vigyék. Pierre-Henri Gourgeon, az Air Francelégitársaság igazgatója nyilatkozata szerint az ilyen repülőgép "egy repülő benzinkúthoz hasonlít alig néhány utassal a fedélzetén". A megnövekedett üzemanyag ár 120%-os kihasználtságot követel meg, ami természetesen lehetetlen.[22] A Thai Airways-en kívül más társaságok is fontolgatják a hosszú útvonalú járatok rövidítését.[23]

Üzemeltető légitársaságok [szerkesztés]

BWIA A340-300

2011. október 31-ig a típus változataiból összesen 379 darabot rendeltek meg (246 db A340–200/300, 133 db A340–500/600), ebből 375 darabot szállítottak le (246 db A340–200/300, 129 db A340–500/600). Összesen 365 állt ténylegesen szolgálatban.[1]

A szállítások évenkénti bontásban a következőképp néznek ki:[* 1]

1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010
22 25 19 28 33 24 20 19 22 16 33 28 24 24 11 13 10 4

A típus főbb üzemeltetői:[* 2]

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kamagra Acheter Canada LesBeDy

(LesBeDy, 2019.09.23 00:30)

Viagra No Prescription In Usa Levitra Filmtabletten 20mg Donde Comprar Viagra Por Internet <a href=http://corzide.com>buy viagra online</a> Amoxicillin Moblie Al Exercices A Durer Plus Longtemps